Úticél – Kis-Balaton 2017

Mint ígértem, szeretnék néha egy-egy szösszenettel is jelentkezni, amiben a tapasztalataimat, élményeimet osztom meg veletek fényképezés közben. Első nekifutásra nem is egy már meglévő élménnyel kezdeném, hanem egy gondolatmenettel, hogy is készülök neki egy témának, jobban mondva egy helyszínnek, ami nem más mint a Kis-Balaton, s amelyik helyszínt egy ideje már kinéztem magamnak. 

A Kis-Balaton hazánk egyik csodálatos, nem annyira széles körben ismert csodálatos csücske, amit szerintem érdemes lefényképezni. Ezt Interneten látott képek alapján merem jelenleg kijelenteni, mivel személyesen nem voltam még, de régebb óta vágyam, hogy személyesen is elmenjek. S mivel jön a hosszú hétvége, az őszi színek is gyönyörűek jelenleg, remélhetőleg az időjárás is kedvez nekem. 

Mivel Budapestről mégis csak több mint 200 km-re „szaladok” le fényképezni, ezt az utat kicsit jobban szeretném megtervezni, mint amikor ad hoc módon csak kimegyek a Duna partra. Először is azzal kezdtem, hogy a google és a shothotspot.com segítségével feltérképeztem, ilyen képek láthatóak a Kis-Balaton-ról, kis inspirációt gyűjtöttem… 

Talán az egyik, sokak által ismert kép (A Kis-Balaton A. Zoltán Sárdi szemszögéből):

Kis-Balaton

De emellett rengeteg szebbnél szebb kép található, s a környezetet is figyelembe véve gyönyörű őszi táj tárulhat elénk. Az időponttal kapcsolatosan a három napos, hosszú hétvége pont kapóra jön, bár nem tervezek ott alvást, de ez is egy opció lehetne. Amit mindenképp érdemes figyelembe venni az az időjárás. Kis szerencsével elkerülöm az esőt, s szép felhős égboltra is számíthatok, így a szombat tűnik a legnagyobb sikerrel kecsegtető választásnak.

Inspirálódjunk! Keressünk rá: Kis-Balaton

Így hogy a dátum és a helyszín is megvan, lassan már csak az indulásra kellene várni, de ennyire nem teszem egyszerűvé életemet, így még pár dolognak utánajártam közben. Ilyen például a google maps-en elérhető képek és a környék áttekintése, hisz előzetes terepszemlére jelenleg sajnos nem lesz lehetőségem, s nem is járok arra minden hétvégén. Megpróbálom előre meghatározni azokat a pontokat, amelyeket mindenképp szeretnék meglátogatni, amelyekről képeket szeretnék készíteni. Ehhez társul még az a kis bonyolítás, hogy jó lenne a reggeli napfelkelte fényeit, esetlegesen köd-fátyolos sejtelmességét is kihasználni. Nem kell csillagásznak állnunk, hogy előre kiszámítsuk, mikortól lesz kék óra, mikro bukkan fel a nap a horizonton, s még sorolhatnám, elég, ha a The Photographer’s Ephemeris oldalát felkeressük és a koordinátákat illetve dátumot beállítva máris minden adatot megkapunk. (az oldal kínál egy alkalmazást is, ami mind Android, mind iPhone felhasználók számára útközben is segít). A nap 7:17-kor fog felbukkanni, de a kék óra már 6:11-től várható. Ideális esetben 6 órára szeretnék leérni, ami azt jelenti, hogy otthonról bizony 4 órakor legkésőbb neki kellene indulnom. A terv szerint a hidat még napkelte előtt le fogom fényképezni, illetve, ahogy a sárga vonal is mutatja, a hátam mögött felbukkanó nap remélhetőleg kicsit arany-ra is festi és úgy is készül egy-két expo. Esélyes, hogy a víz felülete felett enyhe köd, vagy pára réteg is lesz… Reméljük a legjobbakat. 😉

Kell egy B terv is? Mi van, ha rossz az idő a Kis-Balaton-nál?

Az elsődleges úti céllal kapcsolatosan azt hiszem a tervezésben nagyjából jól körbejártam, mire is készüljek fel, bár az is valószínű, hogy valamit kifelejtek, legközelebb majd okosabb leszek. Ugyanakkor, ha már elindulok hajnalban és letekerek két órát, akkor viszont nem valószínű, hogy csak a Kis-Balaton fogja kitölteni egész napomat. Vagyis de, lehetséges, viszont mégis csak felkészülök egy B tervvel is, ami jelen esetben a keszthelyi kikötő, illetve a vonyarcvashegyi Szent-Mihály kápolna mellől a Balaton panorámája. A B tervre elméletileg nem is lenne szükség, viszont ott motoszkál a fejemben az a gondolat is, hogy a már megismert területen egy egy naplementés képet is érdemes majd készíteni hisz a hold is ott lesz az égen, így beleférhet az időbe a környék felfedezése.

Mit vigyünk magunkkal?

De ha már túl vagyunk nagy vonalakban a tervezésen, akkor azért érdemes végig gondolni azt is, hogy mit vigyünk magunkkal. Jelenleg túl sok minden közül nem fogok választani. Viszem a fényképező gépet, a 18-35-ös és a 70-200-as obit (illetve tartaléknak a kis Samsung NX500-at, minden eshetőségre felkészülve). Ha lenne makró obim, azt sem hagynám otthon, de annak beszerzése majd tavasszal lesz szerintem érdekes. A cirkulár polár szűrő, felhős ég, illetve vízparton gondolom senkinek nem kell ecsetelnem miért lényeges. Abban reménykedek hogy meg is érkezik addigra. Illetve ami nagyon fontos, az állványok. Azért is többes szám, mert a régi Manfrotto állvánnyal nagyon jól és precízen lehet panorámákat fényképezni, de nem hiszem, hogy a majd 7 kg-os szörnyet egész nap cipelni akarom. Arra jó lesz a kis Vanguard is.Az olyan apróságokat nem kell szerintem felsorolni, mint a ruházat, kaja, csoki, innivaló, ezt mindenki maga is tudja, mik az igényei, illetve mindenkinek megtanította anyukája, hogy gondoskodjon szükségleteiről. :)Szóval remélem nem felejtek ki semmit, s ha már a következő bejegyzéssel jelentkezem, akkor jó kis képeket tehetek fel és egy élménybeszámolót, nem pedig pár soros puffogást. 😉

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy máshoz is eljuthasson!

Legfrissebb blog cikkeink: