Portré esetében is igaz, hogy a fényképezőgéped érdemes mindig magaddal vinned, ha épp kirándulsz, csavarogsz, stb., lényegében ha nincs útban, elfér a válladon a táska és épp nem olyan programra mész, ahol nem illik, mint mondjuk egy színházi előadásra.
Ne zavarjunk másokat fényképezés közben!
Itt mesélném el röviden egyik nemrég átélt “kalandomat”. Tavasz elején volt a tánc világnapja (április 29), ahol volt szerencsém egy nagyon jó előadást megnéznem az ország egyik neves táncművészeti általános és szakközép iskola előadásában a győri Vaskakas-ban. A helyszín rendben volt, az előadások nagyon a stílusosak és jók, s aki ismeri a Vaskakast az tudja, hogy ez igazából egy színházterem nézőtérrel, stb.
Még azt is kicsit el tudom fogadni, hogy a szülők saját csemetéjüket látva lelkesen fotóznak egyet-egyet a telefonjukkal, bár szerintem ennek pont nem itt van a helye, de ami teljesen kiütötte a biztosítékot, az az első sorban ülő két amatőr (?) vagy talán hivatásos (?), de akkor nagyon amatőr fotós viselkedése volt.
Konkrétan a sor kellős közepén ülve, monopoddal és hatalmas objektívekkel takarták ki a mögöttük ülő 3-4 sor kilátását a színpadra, mindezt hangos kattogásokkal kísérve. A kattogás egy előadás során rendkívül zavaró. Még egy tánc előadás során is, ahol a zene kis apró finomságaira van hangolva a mozgás és ahol a harmóniát az összevissza felcsattanó tükrök hangos kattogása megtöri. Azt már nem is kell mondanom, ha mögöttük ülök, nem sokáig fényképeztek volna a teljes kilátást eltakarva…
Szóval ha még fel is kérnek esetleg egy ilyen eseményre, ne legyünk bunkók, hanem legyünk figyelemmel a közönségre is! Adott esetben fényképezzünk oldalról, vagy még inkább a főpróbán, ahol másokat nem zavarunk.
Abban biztos vagyok, hogy nem profik voltak, mert egyrészt nem viselkedtek volna így, másrészt a profi nagyon jól tudja, hogy hanggal egy ilyen jellegű előadást NEM zavarhat meg. Ha pedig a profiljába tartozik a színházi rendezvények fotózása, abban az esetben pont az ilyen helyzetekre ott lapul a táskában manapság már a profi MILC, ami zajtalan.
Szóval visszatérve az eredeti témára, fényképezzünk, csináljunk minél több képet (a nagy mesterek most biztosan forognak sírjukban, hisz az eredeti tanítások szerint tudatosan fényképezz, ne ész nélkül kattogtass, de a digitális világ kicsit már más), de mindig legyünk tekintettel másokra is!
Hogy mennyire igaz az, hogy bármerre járva – kelve érdemes képeket csinálni, mi sem bizonyítja jobban mint, ha az ember feltéved a Facebook-ra, Instagram-ra, tényleg jó képeket látni. No nem feltétlenül technikailag, de valódi élethelyzeteket és életképeket. (Nem, nem azokra a képekre gondolok, ahol kacsasegg formára csücsörített ajkak bemutatják az 500 méteres unalmas út minden tizenhetedik méterét, se nem arra, amikor az egész világgal tudatjuk, hogy nem vagyunk földönkívüliek mert mi is rendszeresen étkezünk.) Nem véletlenül terjed el egyre inkább a streetphoto, mint irányzat, hisz pont itt képes a “művész” kiragadni pillanatokat, történeteket a mindennapi életből, amelyek mellett a legtöbben csak elmegyünk és észre sem vesszük. De megfigyelve a képeket (leginkább, ha portré képek között nézelődünk), észrevehetjük, hogy egyre inkább alkalmazzák és használják a környezetükben rejlő lehetőségeket, mind amatőr, mind profi fotósok.
Ennek legfőbb oka, hogy portréfotózásnál nem csak a portré alkotja a teles képet, hanem a háttere is. A stúdió fotózás legnagyobb hátránya, hogy bizony a kép háttere idővel már agyon fényképezett, unalmas, egysíkú a képeken, azt viszont nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy nagy mennyiségű hátteret szerezzenek be. Ilyenkor érdemes kimozdulni és a körülöttünk lévő lehetőségeket feltérképezni, illetve kihasználni! Ne legyünk lusták és ne PS-ben cseréljünk hátteret!
Portré a városban
Rengeteg olyan helyszín van a városban, amit első ránézésre csúnyának találunk, lepusztultak, elkerüljük messziről, mert hogy néznek ki, miközben egy fényképen, megfelelően elmosva tökéletes hátterek. Színesek, mintásak, kitöltik a rendelkezésre álló teret, mindezt úgy, hogy az eredeti témától nem vonják el a figyelmet. A lenti képen egy a télen elhagyatott, így tavasszal nem túl bizalomgerjesztő strand-fagyizó fa lécekből álló oldalfala adta a hátteret.
Egy telesen átlagos városi utca, kereszteződés sem tudja elrontani a képet, ha megfelelően elmossuk a hátteret, nem zavaró, sokkal inkább ad egy kis pluszt a képnek, a történethez. Könnyebben el tudjuk helyezni gondolatokban a szereplőt / szereplőket, mintha egy nagyon unalmas, egyszínű, vagy épp színátmenetes hátteret használnák, rengeteg negatív térrel. Ezek a fajta képek már erőteljesen súrolják a streetphoto határait, nem is mindig különböztethetőek meg teljesen, ami nem feltétlenül baj. Ha portré fotózás a cél, mindenképp fontos, hogy elmossuk a hátteret, ne tartalmazzon túl sok információt, ami elvonhatja a figyelmet a tényleges alanytól a képen.
Szinte bármilyen objektívet használhatunk. A háttér elmosásában van némi különbség (no meg persze a perspektívában is nem kevés), de lencséinket ismerve ezt előnyünkre is ki tudjuk használni. A felső képek kivétel nélkül Canon 70-200 mm F4L IS USM objektívvel készültek. A megfelelő távolság betartásával itt is elérhető a háttér megfelelő elmosása. Egy jóval fényerősebb objektív esetében persze sokkal könnyebb dolgunk van. Példának itt van a Canon EF 50 mm F1.4-es portré objektíve, amivel a bejegyzés első képe, illetve a most következő képek is készültek. Teljesen másképp kell bánnunk a környezetünkkel is, az alany képben történő pozicionálása is szűkíti valamelyest a lehetőségeket. Igazából az 50-es lencse, portrézásra nagyon jó választás, amennyiben tényleg közelről szeretnénk alanyunkat lefényképezni. Full Frame gépen az 50 mm-nek is olyan széles a látószöge, hogy valamilyen szintű odafigyelést igényel, ha a környezetünket is szeretnénk belekomponálni. Adott esetben elég lapos képek születhetnek ha ezt nem vesszük figyelembe. Véleményem szerint headshot jellegű portrékhoz viszont tökéletes az objektív, s ebben az esetben bármerre is járunk, a körülöttünk lévő témát szuper háttérnek tudjuk használni, legyen ez egy elhagyatott fagyizó fala, egy omladozó épület vagy épp egy nem túl bizalomgerjesztő és telegrafitizett utcarész. Mindezt meg tudunk fűszerezni a természetes fény adta lehetőségekkel (jelen bejegyzésben minden kép természetes fény mellett készült), vagy vakunkat okosan használva.
Ugyebár az okos vakuhasználat célja, hogy alanyunk az általunk elképzelt fény – árnyék mellett legyen lefényképezve, úgy, hogy a képről ne sikítson, hogy ez bizony agyon van vakuzva. (A leggyakoribb hiba a képeken, hogy messziről lerí, hogy a fényben semmi természetesség nincs, hanem vakuval készült. – Bár ez is szubjektív.)
Tehát összességében portrézni bárhol, bármikor és szinte bármilyen objektívvel lehet (ha visszatekertek a blog elejére, ott pont egy 90 mm-es makróval készült a portré egy szálloda szobában). Az már csak rajtunk múlik, hogy a környezetünket színes, vagy mintás háttérnek használjuk, vagy a képünket a háttér nem teljes elmosásával kiegészítjük, és ezzel megfogalmazunk a szemlélődő fejében egy történetet. A portrénál kiemelten fontos, hogy a kép témája a modellünk, így ügyelünk arra, hogy ő legyen éles a képen és a kép többi eleme ne vonja el túlságosan a figyelmet.